Épülő autók

Tulajdonos Típus Kezdés Befejezés
Dozer Granada 1985 MK2/2 2.8i sedan 2005-09-10 0000-00-00 Részletek

Dozer vagyok, egész pontosan 23 éve granada rajongó. A szerelem még a szocialista érában ért utól, egy nap mikor a téren fociztunk a haverokkal, megláttam a nagy ŐT a tér sarkán állt meg, fekete volt és hatalmas, ne feledjük akkoriban mifelénk az 1500s Lada volt az álmok netovábbja. Nos az autó már önmagában is nyomot hagyott bennem, de egyszercsak hallom, ahogy beindul a motor, még sosem hallottam v6 os hangot, mit mondjak lenyűgözött ahogy morgott, és egyszercsak megtörtént az amit azóta sem feledtem el és amit addig csak amerikai filmekben láttam, az autó felbőbült és a kerekei alól hömpölygő fehér füstfelhő kíséretében kilőtt, ott és akkor eldőlt milyen autóban fogom tölteni autós napjaimat, a szerelem azóta is tart. Volt már több granadám mindegyik lefutotta a maga félmillió kilóméterét, ennél jobb megbízhatóbb autót még nem láttam, és apróbb kitérőim új autók felé is csak arra voltak jók, hogy meggyőzzenek a Granada mindenek felett állóságáról. Ez egy örök szerelem. De térjünk rá a lényegre, jelenleg épülő autómat 2005 szeptemberében vettem, erősen lepusztult állapotban. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan épül. A kiinduló állapothoz képest az autó poliuretán szilentekkel erősített vadonatúj futőművet kap, új fékrendszert sport lengéscsillapítókat, a motor befecskendezőrendszerrel bővül egyenlőre, később elképzelhető egy 3.0 cossi beépítése is. Természetesen minden létező a típushoz elérhető extra is beépítésre kerül, mint pl: motoros ülések, tükrök, ablakok, motoros tetőablak, klíma, teljes bőrkárpitozás. Az autó teteje is bőrbevonatot kap. Az újjáépülés folyamatát végig dokumentálom melyet itt olvashat minden a típus iránt érdeklődő látogató.

Tulajdonos Típus Kezdés Befejezés
Tranzit91 Granada MK1 2005-12-27 Részletek

Elsősorban üdv mindenkinek, aki idetévedt hozzánk a Granada oldalra. Jómagamról írnék pár szót, Vári Zsolt a becsületes nevem, 22 éves vagyok és a Kandó Kálmán Budapesti műszaki fősulin tanulok. Rólam ennyi elég is. A Granada iránti érdeklődésem egy Ford Taunus-al kezdődött kb. 5 évvel ezelőtt. Egy igen kedves barátom birtokol egy ilyen szépséget, és hát a forma meg a V6 az ami nagyon megfogott. De mivel szeretem a nagyobb méretű autókat, ezért kezdtem nézegetni az Mk2-es Granadákat. A nagy keresések közepette a neten találtam pár Granadát és ekkor pillantottam meg az Mk1-es kivitelt, amibe nagyon beleszerettem és elhatároztam, hogy nekem ilyen autóm lesz. Ezután kezdődött a keresgélés kis országunkban. Hosszas várakozás és átböngészett weblap után, a Taunus fórumon akadt egy. Bár nem volt eladó, és senki nem tudott róla semmit. Egy Ford rajongó barátom Szasza (egyénként Taunus-a van) találta meg az autót, egy tanyán várta az újjászületés reményét. Felvettem Szaszával a kapcsolatot hogy merre is van az autó, és hogyan tudnék kommunikálni a tulajával, már ha egyáltalán van neki. Sok telefon és email után végül sikerült kideríteni a tulaj telefonszámát. Tudjátok ismerős ismerősének az ismerőse alapon. Az autó állapotáról pedig szinte semmit sem tudtam. De bíztam, abban hogy hátha.. :-)

Tulajdonos Típus Kezdés Befejezés
Árpi Granada 1977 MK2/1 2.0L Sedan 2006-05-13 Részletek

Sok minden szóbajött Taunus, Capri, ami már álltalános iskola óta a kedvencemnek számít. Több autót megnéztem, de nem találtam megfelelőt. A Scorpio hatására és Granci barátom sugallatára Granadákat kezdtem keresni. Megfogott a kényelmük, a formaviláguk és az elpusztíthatatlanságot sugalló megjelenésük. Fordos életem egy Scorpioval kezdődött, amit nagyon szerettem, de nem láttam értelmét, hogy százezreket öljek a felújitásába, inkább egy klasszikus után néztem . A közelünkben találtam is egy 2.8i Ghiat, ami egész jó állapotú volt csak a motor-váltó volt kuka, sokáig hezitáltam és el is puskáztam. Majd 2006 májusának elején a Veteránban találtam egy igéretes hirdetést, amit felhívtam és elmentünk megnézni. Megvettem a gépet, ami egy 2.0 v6 L volt. Főbb tervek az autót gyári állapotba hozni egy mindenre kiterjedő felújitással. Azt szeretném, ha ugyanolyan lenne mint 77' - ben volt, se nem jobb se nem rosszabb.